Actions

Work Header

Madárfogás

Chapter Text

– Mit csinál?
– Eszik.
– Idenéz?
– Nem… Lime, fejezd be!
Az alacsony fiú a dorgálás hallatán felsóhajtott, majd hátradőlt a padon, és a szemeit lehunyva élvezte a tavaszi napsugarak kellemes melegét. Nem tehetett róla, egyszerűen nem bírt Yue felé nézni, így muszáj volt Reikit zaklatnia azzal, hogy megfigyelje az évfolyamtársukat, hátha valami apró jelét is adja annak, miszerint Lime nem csak egyoldalúan érdeklődik iránta. Ám hiába játszották ezt október óta, Yue eddig akárhányszor a kis társaságukhoz szólt, azt azért tette, hogy köszönjön a velük lógó osztálytársának, Kyounosukének, Limét viszont teljesen figyelmen kívül hagyta. Bár az is megeshet, hogy észre sem vette, lévén a fiú egy fejjel alacsonyabb volt Yuénél, amely még úgy teljesen normális is lett volna, ám az alacsonyak táborát erősítő Reiki is minimum öt centivel föléje magasodott. Mondjuk ki, törpék között is törpének számított.
Mikor először kezdett érdeklődni Yue iránt, azt hitte, az egész csak egy múló hóbort lesz, ő nem lehet meleg, aztán egyik nap azon kapta magát, hogy a kezeit tördelve áll a szülei és a bátyja előtt, miközben kicsúsztak a száján a szavak. Elmondta nekik, hogy a saját neme érdekli, ők pedig bár először kissé visszakoztak, végül elfogadták a dolgot. Aztán úgy döntött, Reikinek is illő lesz megtudni az igazságot, a másik fiú azonban jobban megkönnyebbült, mint ő, és a következő szünetben már ki is derült, hogy miért: Reiki az iskolai fesztivál óta a párhuzamos osztályba járó Kyounosukével volt együtt, akit most illendőn bemutatott Limének, hogy aztán a páros együtt próbáljon megoldást találni Lime problémájára Yue ügyét illetően, ám eddig nem sokra jutottak. A szőke, már szálkásodó testű fiú ugyanis nemhogy Lime iránt nem mutatott semmiféle érzelmet, hanem még a körülötte lévő lányokkal is hűvösen, mégis kedvesen beszélgetett, ezzel akaratlanul is még több rajongót szerezve maga köré. Ó, ha tudta volna, hogy nem csak a lányok figyeltek fel rá… Vajon mit tett volna?
– El kéne hívnod randizni – sóhajtott Reiki, miközben hagyta, hadd tegye Kyounosuke a szájába az egyik virsli polipot, és miközben azon csámcsogott, tovább magyarázott Limének. – Odamész hozzá, megkérdezed, lenne-e kedve egyik délután együtt tanulni, és ennyi – hadonászott a levegőben a fiú, miközben Kyounosuke halkan kuncogott a barátja viselkedésén. Reiki ingerülten pillantott a másikra.
– Most mi olyan vicces? Nem így van? – vonta kérdőre a fiút, mire amaz vállat vont, és tovább nevetett.
– Olyan aranyos vagy, mikor így össze-vissza csapkodsz – pöckölte meg kedveskedve Reiki orrát, aki rekordsebességgel nézett körbe, hogy ellenőrizze, Limén kívül senki sem látja őket, aztán gyors csókot váltott Kyounosukével, aki utána az egész szünetet tejbe tökként vigyorogta végig, amíg Reiki Lime összefacsarodott szívét ápolgatta a lényegre törő módszerekkel, amelyeknek a vége mindig az lett, hogy kettejük kapcsolatánál lyukadt ki.
– Tudod – magyarázta Limének –, ha Kyounosuke nem csókolt volna meg akkor reggel, biztosan nem ülnénk most mi így itt.
A fiú tekintete a messzeségbe révedt, valószínűleg az ominózus csókot idézte fel, amelynek részleteivel Lime lassan már torkig volt. Oké, egymással szemben ültek, Reiki pedig fél kézzel fogta Kyounosuke állát, hogy a fesztiválra meg tudja csinálni a sminket, a fiú meg lekapta őt munka közben, de hónapok óta ezt hallgatta, így a kedves kis történet kezdte elveszíteni a maga báját. Pedig Lime imádta a romantikus történeteket, miután a családja megtudta, hogy meleg, már bátran kipakolta a könyvespolcaira a kedves kis shounen ai mangákat, persze gerinccel befelé, nehogy illetéktelenek is felfedezzék a titkát. Ráadásul igyekezett olyan köteteket venni, amelyekben a főszereplők megállnak néhány szenvedélyesebb csóknál, azonban néha nem volt mit tenni, így az ágya alatt is összegyűlt egy jelentőségteljesebb kupac, amelyért foggal-körömmel küzdött, nehogy bárki is megleshesse azt. Persze a bátyja, Ryu néhányszor igyekezett megkaparintani párat, hogy nevessen egy jót öccse olvasmányain, ám többnyire ignorálta Lime szexualitását és a vele járó dolgokat. Így volt jó mindkettejüknek.
– Na, a sas elrepült – jegyezte meg gúnyosan Reiki a feljáróhoz sétáló Yuére nézve, mire Lime vállat vont, mint akit nem tud túlzottan érdekelni, hogy a kiszemeltje mégis merre jár. Reiki mindent tudóan elvigyorodott, majd felállt, és a kezét nyújtotta a még mindig a padon terpeszkedő fiúk felé, akik elfogadták azt, bár Kyounosuke inkább csak tessék-lássék, mivel az atlétikaklub tagjaként Reiki napestig is rángathatta volna.
A fiúk pont becsengetéskor értek vissza a termükbe, bár Lime tudta, hogy Reiki legszívesebben még enyelgett volna egy keveset Kyounosukével. Eszébe jutott, vajon ő is így viselkedne-e Yuével, ha együtt lennének, ám már a gondolattól is zavarba jött. Egyrészt ismerte magát, valószínűleg egy teljes hónapig nem tudna kiszakadni újdonsült barátja bűvköréből, ezért inkább leült a helyére Reiki mellé, és igyekezte nyitott szemmel végigülni a háztartástan órát. Becsületére váljék, csak az utolsó öt percben bóbiskolt el.
A nap többi része ugyanúgy telt, mint az eddigiek ezen a héten: a szünetekben Yuét hajkurászták, az órákon lazítottak, vagy épp gőzerővel tanultak – utóbbi Kyounosukére volt inkább jellemző -, kicsengőkor pedig boldogan trappoltak ki a suliból, örvendezve a szabadságuknak.
– Holnap feltétlenül menj oda hozzá! – okosította Reiki Limét, miközben elhagyták a forgalmasabb utcákat, és láthatólag elégedetten ragadta meg Kyounosuke kezét. Az alacsony fiú megrázta a fejét, pedig tudta, hogy Reikinek ellent mondani felér a végítélettel: amaz ugyanis olyankor még inkább belelendült a magyarázásba.
– Így sosem fogsz vele összejönni, ráadásul el is happolhatják az orrod elől – kezdte Reiki. – Komolyan Lime, ne legyél ilyen szerencsecsomag! Szép dolog a félénkséged, de egy idő után már kifejezetten idegesítő, sőt mi több, frusztráló – sóhajtott fel teátrálisan a fiú. Kyounosuke eközben megerősítésképp végig bólogatott, azonban Lime látta, ahogy az ujjaival végig zongorázik Reiki gerincén. Arcán égető pír jelent meg, amiért ilyen intim gesztuson kapta a barátait, és gyorsan a járda felé fordította a tekintetét. Elképzelte, ahogy Yue ujjai hasonló gyengédséggel érnek hozzá, és megborzongott. Oké, legközelebb otthon fog álmodozni.
– Na, Lime-kun, mi most elkanyarodunk – intett Reiki vidáman az egyik mellékutca felé, amerre lakott, majd egy rövid kis búcsúzást követően Lime egyedül sétált tovább amellett a pár háztömb mellett, amelyek az otthonától választották őt el. Nagyon remélte, hogy Reikiék végigenyelgik a délutánt, és holnap egy fokkal kevésbé lesznek nyálasak. Bár nem remélt tőlük túl sokat, lévén minden második nap ez ment.
A szobájában ülve jött csak rá, mennyire igaza volt a barátjának. A kezei ökölbe szorultak a lepedőn, ahogy tovább gondolkozott. Igen, beszélnie kéne Yuével, ez tiszta sor, de egészen idáig még ránézni is alig mert, mikor egymás közelében voltak. Á, a francba is, olyan nehéz volt ez az egész! Reikinek bezzeg anno könnyű dolga volt Kyounosukével… Kvázi az ölébe esett a srác, neki pedig csak annyi volt a dolga, hogy visszacsókoljon. Vajon mennyi az esélye annak, hogy Yue random megcsókolja őt? Már a gondolatba is beleborsódzott a háta, és nevetnie kellett annak abszurditásán.
Ahogy épp önmagával viaskodott az ágyán ülve, egyszer csak csengettek. Felsóhajtott, aztán mit sem törődve azzal, hogy fekete haja össze-vissza áll, és valószínűleg rémesen kócos és nyúzott benyomást kelthet, kislattyogott a szobájából. A szülei dolgoztak, a bátyja randevún volt még, így egyedül kellett az illetővel dűlőre jutnia. Apropó, Ryu mintha említette volna, hogy átjön az egyik szaktársa az egyetemről…
– Hello, Ryu-kun itthon van?
Lime lefagyott. Az előtte álló férfi szürkésbarna tekintete szinte lángra gyújtotta őt belül, az orra hosszú volt, ám ez mégsem vett el szép arcából, sőt, mintha még valami pluszt is csempészett volna hozzá, amelyet kissé szögletes ajkai koronáztak meg. Arról a kulcscsontról nem is beszélve, amely pimaszul lógott ki a pólója nyaka alól, egyből magára hívva Lime figyelmét. Oké, az idegen dögös volt. De ezt a fiú akkor sem ismerte volna el, ha Reiki halálra csiklandozza. Más volt, mint Yue, az egyszer biztos, kettejüket, ha akarta volna, sem tudta volna összehasonlítani.
– Gond van? – szólt aggodalmasan a férfi, szemei pedig végigsiklottak Lime apró testén, aki bár a gesztusnak biztos nem ez volt a célja, mégis teljesen meztelennek érezte magát. Mégis milyen srácok járnak arra az egyetemre? Ráadásul az a mély, kissé rekedtes hang… Ó, minden egyes szentre, tökéletes volt.
– Nem, ja persze, vagyis, semmi – sütötte le a szemét a fiú, miközben idegesen az ajkába harapott. Csodás! Ráadásul most biztos félénk pisisnek tűnhet a bátyja haverjának – mert más nem lehetett – szemében.
– Itthon van Ryu? – kérdezte még egyszer a férfi, Lime pedig óvatosan felpillantott. Egy kedves, egyben szívdöglesztő mosollyal találta szemben magát, mire egyből elpirult. Na. Ennyit a jó első benyomásokról. Ha az idegen eddig nem tudta, hogy meleg, akkor ezután már olyan, mintha hetvenkettes betűmérettel a homlokára tetováltatta volna.
– Nincs – felelte végül az ujjait morzsolgatva. – Még randin van, de hamarosan biztos itthon lesz. Addig nyugodtan gyere be.
Na – gondolta magában. – Sikerült épkézláb mondatokat összekaparnia. Haladás. Ha így folytatja, mire Ryu megjön, a haverja már el is felejti, hogy milyen béna volt. Legalább is, erősen reménykedett benne, az ujjai pedig csuriban voltak, miközben a nappali egyik kanapéjához kísérte a vendéget, majd elszaladt egy pohár vízért.
Bár illetlen volt, és a vendég mindig elsőnek számított, mielőtt visszaindult volna a nappaliba, legurított ő is egy kis baracklevet, hátha attól megjön az esze, és kevésbé kínosan fog viselkedni. Ám mindhiába. Amikor átnyújtotta a poharat a férfinek, az ujjaik összeértek, Lime pedig nem csak, hogy majdnem elejtette a poharat, hanem még paradicsomot is megszégyenítő pírral az arcán kapta félre a kezét. Feladta.
– Hello öcskös, hazaértem!
Ryu hangja ebben a pillanatban megváltásnak tűnt, az ajtó csapódása, amelyért Lime máskor mindig puffogott pedig mennyei muzsikának hatott. Megmenekült! Már alig várta, hogy Ryu belépjen a nappaliba.
– Mi újság van, Kazuki? – lépett a kanapéról felegyenesedő férfihoz, majd egy laza kézfogást követően az öccséhez fordult, és megborzolta a haját. – Na, Törpilla, ma próbálkozz meg egyedül a matekháziddal, majd ha Kazuki elment, akkor együtt átnézzük, oké?
Lime megkönnyebbülten bólintott, és szokatlan lelkesedéssel indult meg a szobájába. Inkább a logaritmusok, mint az, hogy még egyszer beégjen Kazuki előtt. De mit is foglalkozik ő Kazukival? Inkább Yuére, és a holnapi beszélgetésükre kellene koncentrálnia. Bár már nem is tűnt annyira vonzónak a lehetőség…