Lilyanjudyth



Recent works

  • Tags
    Summary

    Harryt a horcrux nyomozás közepén megkötözi egy idegen, és követeli, hogy vegye át a helyét, egy általa ismert másik világban. A tervei azonban nem úgy alakulnak, ahogy szerette volna: ezért végül önszántából menekül a pusztuló világ elől, egy olyan újfajta világba, ahol más történelmet írunk, ráadásul nyíltan dúl a háború...

    A Roxfort azonban többé már nem olyan, mint régen: a Rend tagjai a túlélőkkel együtt a kastély egy szigorúan titkos részében találtak menedékre, ahol a megmaradt már csaknem varázserejüket vesztett diákokat tanítják. A kulcsszó a mágiához és erőhöz a jóság és önzetlenség.

    Harrynek ezentúl egy számára teljesen felforgatott világban kell élnie: tettetnie, hogy mindig is Draco Malfoy barátja volt, és nem utolsó sorban a gyűlölt bájitaltan tanár fiaként kell viselkednie...

    Az utóbbi jóval nehezebb, főleg ha azt vesszük, hogy Piton professzor egy különösen éleslátó, és gyanakvó ember...
    Idővel kiderül: nincs egyedül a maradék három horcrux keresésében; hiszen egyik segítője maga R.A.B.…

    Salvador Benevolus jelentése: Jóakaratú megmentő

    Language:
    Magyar
    Words:
    241,352
    Chapters:
    32/50
    Comments:
    4
    Kudos:
    4
    Hits:
    91
  • Tags
    Summary

    Furcsa járvány üti fel a fejét, ami nem válogat: gyerekek, felnőttek egyaránt megbetegszenek, amire még a képzett gyógyítók sem találnak gyógymódot.

    Végül kiderül: Voldemort nem véletlenül volt ennyi ideig csendben, a járvány okozója ő maga, ezzel hadüzentet küldve a varázslótársadalomnak. A halálfalók, és a leendő követők egyáltalán nem betegednek meg, a szérumból pedig csak az kaphat, aki elhatározza, az ő szolgálatába áll…

    Igen ám, de mint minden tervbe, ebbe is hiba csúszik, a szérum pedig lassan elveszti hatását, és akik megkapják, később szintén megbetegszenek. De van egyvalaki, akire egyáltalán nincs hatással a járvány. Piton professzor teljesen értetlenül áll a dolog előtt, mert egyedül Harry volt az, aki már az első beteg felbukkanásakor jelen volt, és mégis teljesen egészséges…

    Megkezdődik a harc az idővel, és a védelem Harryért, akit mindenképpen el akarnak kapni, mert a vére olyasmit tartalmazhat, ami megmentheti a varázslótársadalmat…

    Language:
    Magyar
    Words:
    31,999
    Chapters:
    12/12
    Kudos:
    3
    Hits:
    73
  • Tags
    Summary

    An unusual epidemic breaks out inflicting children and adults alike, while its cure evades discovery even by expert Healers.

    Finally it comes to light that Voldemort's preceding silence wasn't a coincidence; he caused the epidemic himself, thus declaring war on the entire wizarding society. All those who proclaim their loyalty to Voldemort are provided with a protective serum, making them immune to the disease.

    However, as all plans, this one has its failings, too. The serum progressively loses its potency, and people who receive it eventually become sick as well. But there is one person unaffected by the illness. Professor Snape remains clueless as to why Harry Potter, the only person who was present when the first disease case emerged, still remains completely healthy…

    The race against time commences, even as Harry's protection becomes a challenge. Everyone wants to capture him, seeing that his blood may hold the answer to saving the wizarding world…

    Language:
    English
    Words:
    42,291
    Chapters:
    12/12
    Comments:
    49
    Kudos:
    197
    Bookmarks:
    58
    Hits:
    4309
  • Tags
    Summary

    Harry és barátai nemrég végeztek a Roxfortban, ő pedig arra kényszerült, hogy az egész nyarat az utált Grimmauld téren töltse, lelkiekben is felkészülve a végső küzdelemre egy titokzatos könyv segítségével - mindeközben arra várva, hogy élete úgy alakuljon, ahogy elképzelte.

    A triónak teljesül azon vágya, hogy Anglia elit mágusképzőjébe járjanak, ahol beavatják őket a mágia magasiskolájába. A nyílt háború azonban már a küszöbön áll: Voldemort ugyan személyesen ritkán mutatkozik, de ez mit sem változtat szervezkedésein és hatalomvágyán. Eltűnt emberek, gyilkosságok, rajtaütések, amelyek mind a muglikat, mind a varázslókat egyre jobban megrémítik.

    Harry közben rájön, hogy álmaira érdemes odafigyelnie, és ha ki akarja vívni maga és a Rend számára a győzelmet, akkor meg kell találnia Magistra hagyatékát. Ez azonban korántsem lesz egyszerű, mert nem csak ő keresi, s még a legrégibb kódexekben sem mertek említést tenni feltételezett hatalmáról, ami abból ismerszik meg, hogy éppen ki birtokolja.

    Language:
    Magyar
    Words:
    20,935
    Chapters:
    6/?
    Kudos:
    2
    Hits:
    40
  • Tags
    Summary

    Harry bár kitűnő eredménnyel fejezte be az aurorképzőt, már jóval korábban is rájött, hogy a gyógyítás is érdekli. A háború legvégén az is kiderült, hogy nagy jövője lehetne a két szakma egyesítésével, így miután elvégezte a kétéves részidős képzést, újult energiával indul neki a gyakornoki évének, amelyet természetesen a Szent Mungóban kell eltöltenie.

    Habár úgy tűnik, hogy ezúttal végre hétköznapi módon nézhet szembe az előtte álló feladatoknak, hamar kiderül, hogy hiú ábránd volt mindez. Kisvártatva máris belecsöppen az újféle élet sűrűjébe, amely teljesen felforgatja az eddigi megszokott nyugalmát. Időközben több gyanús esettel is szembe kell néznie, köztük az aurorokat ért folyamatos támadássorozattal.

    Arra persze egyáltalán nem számít, hogy ezzel teljes mértékben megváltozik az élete. Végre azokat a dolgokat is megleli, amelyek eddig hiányoztak a párkapcsolataiból, miközben rájön, talán itt az ideje tényleg azt választani, aki megérdemli őt…

    Language:
    Magyar
    Words:
    40,411
    Chapters:
    7/12
    Kudos:
    2
    Hits:
    76

Recent bookmarks

  1. Public Bookmark 2

    Tags
    Summary

    Hungarian Translation of A Family Like None Other

    Language:
    Magyar
    Words:
    405,999
    Chapters:
    52/?
    Comments:
    20
    Kudos:
    15
    Bookmarks:
    2
    Hits:
    799

    13 Feb 2021

  2. Public Bookmark 89

    Tags
    Summary

    “Whe’s Spock?” He slurred into his pillow, before being snapped back into acute focus by his pain, and promptly adding, “Ouch. Ow-fucking ow!”

    Injured and beaten, Jim returns to the Enterprise and lets himself be looked after.

    Episode tag to Gamesters of Triskelion but with AOS characterisation. Can be read without watching the episode.

    Language:
    English
    Words:
    2,562
    Chapters:
    1/1
    Comments:
    15
    Kudos:
    664
    Bookmarks:
    89
    Hits:
    9135

    15 Jan 2021

  3. Public Bookmark *

    Tags
    Summary

    “I’m proud of you, kid.” He said firmly, “Even if you’re sending Spock insane because he cares too much about you.”

    “Don’t be a dick, Bones. Spock just lost his entire planet and mother, I’m not the one that’s screwing with his mind.”

    “Yeah, well he’s screwing with yours aint he?”

     

    One month into their Five Year mission, Spock struggles with nightmares and Jim struggles with his past. Through the bizarre incidents that space travel has to offer them and the constant threat of death, they find the comfort they've been seeking from each other within their impossible lives.

    Language:
    English
    Words:
    51,674
    Chapters:
    18/18
    Comments:
    60
    Kudos:
    674
    Bookmarks:
    215
    Hits:
    14686

    15 Jan 2021

  4. Public Bookmark 99

    Tags
    Summary

    “Does he still do that thing where he tries to eavesdrop on conversations by pretending to be asleep, even though we can see his vitals and know for a fact that he drools when he’s actually sleeping?” Bones asked, dryly.

    Jim cracked an eye open, outraged. “Do not.”

     

    The fallout after a bad encounter in space. Jim panics at the prospect of dying for his ship, again. Bones fixes him up, Spock builds him up and then business resumes as usual on the Enterprise.

    Language:
    English
    Words:
    10,489
    Chapters:
    3/3
    Comments:
    28
    Kudos:
    545
    Bookmarks:
    99
    Hits:
    8537

    12 Jan 2021

  5. Public Bookmark *

    Tags
    Summary

    Jim invites Spock to join him at his family home during Enterprise's return to Earth during holidays, where his mother unexpectedly shows up. Things have never been easy between mother and son, and now Spock is caught in the middle of a family rift. How will he ease the tension between his friend, for whom his feelings run deeper than he has let on, and Winona Kirk?

    Language:
    English
    Words:
    39,360
    Chapters:
    4/4
    Comments:
    42
    Kudos:
    722
    Bookmarks:
    264
    Hits:
    14569

    08 Jan 2021

Navigation